A találkozó célja: Az ezoteria.hu kezdeményezés céljának bemutatása, a résztvevők bemutatkozása
A találkozó időpontja: 2012-03-22 csütörtök, 16-tól 20-ig
A találkozó helyszíne: Vadaskerti Alapítvány, 1021 Budapest Hűvösvölgyi út 116
2001-tavaszán, miután véget ért az egy éves “Bölcsek Köre” nevű személyiség fejlesztő tréning, hiányérzetem lett, így az utolsó alkalom végén felhívtam egy barátomat, akivel elhatározuk, hogy a téma iránti érdeklődésünket és szeretetünket kézzel foghatóvá tesszük. Azóta eltelt 10 év, és kezd valami kibontakozni. Akivel beszélünk, azt mondja, hogy hiányt készülünk pótolni.
Két választás előtt álltunk.
- Az első lehetőség, hogy összegyűjtünk minden információt a webről, sok más portálhoz hasonlóan egy mennyiségi, de nem a legjobb minőséget nyújtó portált építünk. Szépen felépítünk mindent a saját elképzelésünk szerint, lineálís növekedésbe kezdünk,és szépen lassan a legnagyobb ezoterikus portállá fejlődünk.
- A második lehetőség, hogy alaposan végiggondolva az irányt, megkeressük minden területen a legjobbakat, és velük KÖZÖSEN, a legnagyobb portállá fejlődni, és a legjobb szakemberek gyűjtőhelyévé válni! Ezzel egy kiemelkedő minőségű társulást és szakmai portált kezdünk építeni. Nem kis cél!
Azért döntöttük a második megoldás mellett,
- mert itt SZEMÉLYES GARANCIA van a minőségre
- mert szeretnénk a “Guruk szövetségévé” válni, a legjobbak közreműködésével
- mert elsődleges cél a minőségi szolgáltatás nyújtása
- mert szeretnénk egy állandó minőséget biztosítani a magas szakmai elvárások támasztásával
Itt tartunk most.
Az alapítói lehetünk egy nagyszerű kezdeményezésnek.
Mi alakítjuk a szabályokat, mi határozzuk meg a célt.
Mit ajánlunk?
Mindenkinek egy rövid bemutatkozási lehetőséget, ismerkedéskedést.
Minden résztvevő kap 1 hónap megjelenési (bemutatkozási) lehetőséget az ezoteria.hu oldalon, egy általa összeállított anyag formájában.
Mit kérünk?
- Egy rövid szakmai bemutatkozást/történetet az eszközről/módszerről
- milyen eredmények érhetőek el
- negatív/pozitív tapasztalatok
- ellenjavallatok
- különleges esetek
- hogyan lehet a jó minőséget kiszűrni a területén
- mit vár a kezdeményezéstől?
Találkozzunk március 22.-én a Vadaskert Alapítvány épületében
Cím: 1021 Budapest Hűvösvölgyi út 116
Térkép:


